Van élet a sport után is: Junior Bridgeman

Sportolóként az NBA történetét meghatározó csere része volt, üzletemberként pedig 300 ezer dollárból csinált 600 millió dollárt! A sportolók példaképe lehetne. 

Az egyetemi évek során jó teljesítményt nyújtott Junior Bridgeman, előkelő helyen kelt el a drafton, majd egy cserének köszönhetően elkerülték őt a sikerek a kosárpályán, de az üzleti életben kiteljesedett a 196 centiméter magas egykori kiscsatár. 

A történelmi csere

Az egyetemi évei nagyon jól alakultak Junior Bridgemannek. Csapatával nyerte a mérkőzéseket, tehetséges játékosnak tartották, aki két poszton is bevethető volt. Stabilan átlagolt 15 pont környékén, biztos volt az NBA-s jövő. Az 1975-ös drafton a 8. helyen kelt el, de a Los Angeles Lakers rögtön postázta is őt tovább, egy csere részeként. Ez volt a liga történetének egyik legfontosabb ügylete, ugyanis a Milwaukee Bucks legendája, Kareem Abdul-Jabbar nagyobb városba szeretett volna költözni. 

Két várost határozott meg: New York és Los Angeles. Végül a Lakers tudott a Bucks számára egy elfogadható "csomagot" felajánlani, de még így is lerabolták Milwaukee városát. A franchise 1971-es bajnoki címe után kellett pár év, mire újból eljutottak a konferencia döntőjébe. Mi lett a Milwaukee-ból Los Angelesbe kerülő Abdul-Jabbar sorsa? A Lakersben legenda lett, történelem egyik legjobbja, sorra nyerte a bajnokságokat, egy korszakos csapat tagja volt. És hősünk, Bridgeman?

Junior Bridgeman megbízható kiscsatár volt - elsősorban csereként számítottak rá -, aki 10 évet húzott le Milwaukee városában, ahol visszavonultatták a mezét. A 80-as évek elején Sidney Moncrief draftolásával úgy érezhették, eljött a siker számukra, de NBA-döntőbe így sem tudtam kerülni. Két évre még elcserélték Bridgemant, majd végül 849 mérkőzéssel fejezte be pályafutását és 10 ezer dobott pont felett teljesített. Az igazi karrierje viszont csak visszavonulása után kezdődött. 

Elkerülhetetlen üzleti sikerek

A profi sportolóknál vízválasztó a visszavonulás, és az azt követő évek. Meg kell találniuk a helyüket a társadalomban. Az egykori NBA-játékosok is küzdenek ezzel, közel 60 százalékuk csődöt jelent a visszavonulásukat követő pár évben. Junior Bridgeman nem tartozott közéjük. Pályafutása végéhez közeledve Bridgeman eszmélt, hogy a játékból megkeresett összegből nem tarthatja fent magát élete végéig, ezért alternativa után nézett. 

Amíg a csapattársai (és a többi játékos) az offseason alatt a pihenésüket töltötték, addig Bridgeman tanulmányozni kezdte a Wendy's franchise-t, majd a nyaranta egyre több időt töltött a helyi gyorsétteremnél. Tanulmányozta a működését, majd elkezdett náluk dolgozni. A Los Angeles Clippersnél szerzett 350 ezer dolláros fizetését Wendy's étteremekbe fektette. NBA-s karrierje alatt megnyitotta az első saját gyorséttermét, visszavonulásakor pedig három Wendy's büszke tulajdonosa volt.

Jó befektetésnek bizonyult a folyamatosan növekvő gyorsétterem hálózat, több mint 160 hellyel rendelkezett, de nem csak a Wendy's-re összpontosított. Befektetett a Chili's vállalatba is, 120 étteremmel rendelkezett, mielőtt 2016-ban eladta mind a Wendy's, mint a Chili's éttermeit (és más egyéb befektetéseit). Miért tette ezt? Mert a cégével (Bridgeman Food Inc.) a Coca-Cola palackozója lett. Mikor kiderült, hogy a Coca-Cola új palackozó cégeket keres, Bridgeman jó érzékkel lecsapott a kínálkozó lehetőségre, egyike volt a három független vállalkozásnak, amelyek lehetőséget kaphattak.

Ha ez nem lenne elég, akkor 2008-ban beválasztották a PGA Tour (világ legismertebb golf tornákat lebonyolító sorozata) elnökségébe is. Bridgeman vagyona 600 millió dollár környékén mozog, ezzel rajta van a világ 10 leggazdagabb inaktív sportolójának kereseti listáján. Az éttermi korszakának csúcsán, közel 400 egységgel rendelkezett, de a Coca-Colának dolgozva sem panaszkodhat. Bridgeman okosan építette fel pályafutása utáni karrierjét, ha lehet azt mondani, sikeresebb, mint az NBA-ben volt.