2020 jan 23. 16:53

Szöglet, Valladolid módra

A Real Valladolid a Levante ellenében húzott egy merészet a spanyol bajnokságban, sok edző és játékos tanulhatna tőlük, hogyan kell a tökéletes szögletet elvégezni. 

A kilenc fordulót követően hatodik helyen tartózkodó Valladolid eddig kellemes meglepetést okozott a szurkolói számára. A bajnoki nyitány nem sikerült fényesre, viszont a második körben a Barcelonát is megszorongatták, ami már akkor okot adhatott a bizakodásra. Egy olyan eseménnyel foglalkozunk, ami elindította őket a táblázaton felfelé. Nem nagy dolog, mindössze egy tökéletes szögletkombináció.  

A szenvedő fél a Levante, mérkőzés 56. percében járunk. A felvételből ugyan nem derül ki, de a mérkőzés állása 1-1, épp az 54. percben állították ki a Levante középpályását, Nikola Vukcevicet. Ez egy mérkőzést befolyásoló esemény volt, ugyanis Vukcevic lett volna az a játékos, aki a Nacho előtt területet levédi. Mivel ez nem történt meg, emiatt a hazaiak balhátvédje szabadon lőhetett kíméletlenül a kapuba. 

Jobban megfigyelve, ez egy teljesen tudatos elképzelés volt, amire a vendégek nem voltak felkészülve. A kiállítás megzavarta őket, emiatt a kép felső sarkában látható Morales gyakorlatilag egy üres területen helyezkedik el úgy, hogy nincsen körülötte Valladolid játékos. 

Emberhátrányban egy szögletnél érdemesebb inkább a védekezést preferálni, mintsem a kontrázás felé kacsingatni, de Moralesben ez nem tudatosult hirtelenjében, szinte rutinból állt a tizenhatos felső szegletében, emberfogás nélkül. (forrás: sportbuzi.com)

A képből is szembetűnő, hogy óriási üres terület keletkezett Nacho előtt, mivel Alcaraz a szögletzászló felé irányuló mozgással elvitte az emberét (Bardhi), aki későn eszmélt, hogy érkezik lövésre egy Valladolid játékos. Hiába szállt viszonylag lassan a labda a levegőben, mivel a tizenhatoson belül a mindenki a saját emberére figyelt, ezért lassú reakció követte a vendégek részéről a szögletet. A fehérrel jelzett üres terület teljes szabadságot biztosít a hazaiak játékosának, szinte felkínálva ezzel a kapáslövés lehetőségét.

Valladolid szöglet (forrás: sportbuzi.com)

Egy újabb kameraállás pedig arra világít rá, hogy a tizenhatoson belül helyezkedő Valladolid játékosok mennyire jól mozogtak el a rövidre, ezzel gyakorlatilag egy tiszta lövősávot nyitva Nacho előtt. Egyedül a levantés Roger kapcsol, de már ő is későn. 

Ha van tökéletesen megkomponált és végrehajtott szöglet, akkor ez az! A Vallodolid ezzel a találattal megnyerte a találkozót, azóta pedig már negyedik bajnoki mérkőzésüket nyerték meg zsinórban.