A Lefevere-hatás

A legendás belga szakember versenyzői sorra nyerik a versenyeket, de mi történik, ha elhagyod a "Farkasfalkát"?

Számtalan kiemelkedő csapatvezető volt az elmúlt évtizedekben a kerékpársportban, de csak egy akadt, aki képes volt stabilan szállítani a jobbnál jobb eredményeket, világklasszisokat kinevelni és közben talpon maradni egy olyan sportágban, ahol szponzorok hagyják ott a csapatokat egyik napról a másikra. Ez a belga úriember egy élő legenda, de vajon milyen hatással van a versenyzőire? A közös munka után, hogyan teljesítenek új állomáshelyükön azok a bringások, akik elhagyják Patrick Lefevere csapatát?

A győzelem élteti

Patrick Lefevere profi kerékpárosként is sikeresnek mondható, hiszen nyert szakaszt a Vuelta a Espanán, de az igazi világhírre csapatfőnökként tett szert. Kezdetben sportigazgató volt kisebb belga csapatoknál, 1980-tól egészen 1998-ig töltötte be ezt a tisztséget. A belgák mellett dolgozott a holland TVM-nél egy évet, illetve 1992-től az olasz GB-MG Maglificiót erősítette meglátásaival.

Olyan versenyzőket segíthetett győzelemhez, mint Mario Cipollini, Johan Museeuw, Tony Rominger, Abraham Olano vagy épp Mathieu van der Poel édesapja, Adrie, aki épp Lefevere-nek köszönhetően nyerte azt a bizonyos Amstel Gold Race-t 1990-ben. Az 1999-es esztendő hozta meg számára a csapatigazgatói szerepkört. Számtalan siker köthető a pályafutásához, csak párat emelnék ki belőle, hogy mit értek el a versenyzői Lefevere segítségével (1989-től napjainkig):  

 - Giro d'Italia győzelem (Tony Rominger 1995)
 - Tour de France szakaszgyőzelmek: 57 
 - Giro d'Italia szakaszgyőzelmek: 51
 - Vuelta a Espana szakaszgyőzelmek: 51

 - Paris - Roubaix győzelmek: 13 
 - Ronde van Vlaanderen győzelmek: 10
 - Giro di Lombardia győzelmek: 4
 - Milano - Sanremo győzelmek: 3
 - Liege - Bastogne - Liege győzelmek: 2

 - Világbajnoki cím (mezőnyverseny): 8
 - Világbajnoki cím (időfutam): 8

Ezek a legrangosabb győzelmei, de megannyi több vagy egynapos sikert ki sem emeltünk. Lefevere korán belátta, hogy nem lehet kiváló versenyző, ezért már fiatalon a csapatvezetés felé tendált. Könyvelőként nem okozott számára gondot a későbbiekben az anyagiak kontrollálása sem, aminek köszönhetően a mai napig fennmaradt a Quick Step csapata, igaz, különböző szponzorok hathatós segítsége is kellett.

Egy olyan sportágban, amire még sokan a mai napig úgy tekintenek, mint egyéni szám, ő a csapategységet hangsúlyozza. Ugyan Brian Holm ragasztotta a csapatra a "Farkasfalka" becenevet, de ennek vonásai már jóval korábban jellemzőek voltak Lefeverékre. A flamand vezető nem tűri az egyénieskedést, számára a csapatmunka jelenti a sikerhez vezető utat. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy neki is voltak kiemelt versenyzői az elmúlt évtizedek során (Tom Boonen vagy épp Johan Museeuw), de bizonyította, hogy egy megfelelően felépített rendszer - ahol a versenyzők egymás sikeréért küzdenek - sikeres lehet. Talán ennek is köszönhető, de a Quick Step előbb vagy utóbb, de "kiveti" a pénzéhes versenyzőket „magából”.

Aki többet akar, mint amire a tudása predesztinálja, aki hamar meg akar gazdagodni, azzal nem hosszabbít szerződést Lefevere. Számtalan klasszis kezét "engedte el", mondván, neki nem ér meg ennyi pénzt, mert tudja őt pótolni idővel. Az is lehet, hogy beletelik pár évbe, de az eddigi évtizedek őt igazolták. 

A flamand zseni számtalan versenyzőt nevelt ki az évek alatt, volt, aki távozása után sokra vitte (Cancellara, Freire Gómez, Cadel Evans stb.), de rengeteg az ellenpélda, akiknek megtört a karrierje a Quick Stepből való távozásuk után. Kik ők?

Előre, majd visszaléptek

A Quick Step ereje abban rejlik, hogy minimum 3-4 olyan versenyzővel vágnak neki egy komolyabb egynapos versenynek, akik közül bárki nyerhet. Lefevere képes egy átlagos képeségekkel rendelkező kerékpárost is a legjobbak szintjére hozni, amiben óriási szerepe van a versenytaktikának. Egy nagyobb siker után, azonban sokan úgy vélik, miért is segítsenek a társaikon, ha képesek voltak egyedül is nyerni? Ekkor következik az első pofára esés. 

A mester jó érzékkel emelt ki az elmúlt évtizedekben olyan versenyzőket, akik karrierjük első szakaszában nem értek el kimagasló eredményeket, de megvolt bennük az a plusz, ami a sikerhez kellett: alázatos és kemény munka. Stijn Devolder, Niki Terpstra, Stijn Vandenbergh, Gert Steegmans és Sylvain Chavanel. Mi a közös bennük? 

Mind elmúltak 26 évesek, mikor Lefevere csapatához csatlakoztak, egyikük sem volt kiemelkedő klasszis - valószínűleg tempómenők maradtak volna -, de a Quick Step megadta nekik a lehetőséget. 

Niki Terpstra eredményei (forrás: sportbuzi.com)

Jól látható, hogy Niki Terpstra, nem számított elit pavés menőnek. A holland kerékpáros 2011-ben került a belga csapathoz, első év az új rendszer megszokását jelentette számára, majd jöttek az eredmények is: Paris - Roubaix dobogó, majd győzelem (2014), illetve Ronde van Vlaanderen dobogók után 2018-ban azt a versenyt is megnyerte, ahogyan a Harelbekét is. 

Hasonló volt az elv Stijn Devolder kapcsán is, de ott talán jóval látványosabb volt a csapat- és taktikaváltás okozta előrelépés. A belga kerékpáros 10 alkalommal indult a két klasszikus pavés egynaposon, mielőtt a Quick Step kötelékébe került volna, eredmények nélkül. Mindössze egyszer végzett top20-ban, de 2008-as váltás meghozta számára a sikert: zsinórban két Ronde van Vlaanderen győzelem (2008 és 2009), illetve 7. hely a Paris - Roubaix-n.

Mi a helyzet Stijn Vandenbergh-gel? A belga óriás (199 centiméter) segítő volt, de miután Lefevere leigazolta megkapta az esélyt a harmadik évében: addig ő sem végzett egyszer sem az első tízben, de 2014-ben 4. lett a flandriai egynaposon. Élete legnagyobb sikere volt, ahogyan a Harelbekén elért 4. hely ugyanabból az évből. 

A francia Sylvain Chavanel valószínűleg nem gondolta, hogy ő labdába rúghat egy ilyen jellegű versenyen, de Lefevere segítségével kétszer végzett első tízben a legnehezebb Momentumokon: Paris - Roubaix 7. hely, míg Ronde van Vlaanderen ezüstérem. Óriási teljesítmény volt ez tőle, hiszen nem számított ebben a szakágban jó versenyzőnek, elsősorban időfutamosok között tartották számon a franciát. 

Mi lett velük? Chavanel lehet a kakukktojás, ő már hanyatló teljesítménnyel igazolt el, voltak még szebb eredményei, de egyértelműen visszaesett a távozása után. Niki Terpstra 2019-ben váltott csapatot (35 évesen, ahogyan Chavanel), de utolsó évében még két dobogót szállított Lefevere-nek. Ezeknek az eredményeknek a közelében sem tudott teljesíteni, amiben közrejátszott a bukása is, de már az előtte lévő versenyeken sem remekelt. 

Stijn Vandenbergh 2017-ben távozott, azóta nem végzett első tízben a két kiemelt versenyén, idén töltötte a harmincötöt, nem valószínű, hogy valaha megismétli a QS-ben elért sikereit, ahogyan Stijn Devolder sem. Ő mindössze 31 évesen távozott a belga csapattól, de soha többet nem végzett első tízben egyik nagy macskaköves Monumentumon sem. 

Konklúzió: egyik versenyző sem tudott azoknak a sikereknek a közelébe kerülni, amit még Lefevere segítségével elért, képtelenek voltak a nagy pavés egynaposokon első ötben végezni az új csapataik segítségével. Ezzel is bizonyítva azt a tézist, miszerint Lefevere a csapattaktika révén tudta ezekből a versenyzőkből kihozni a legjobbat, egyedüli kiemelt versenyzőként nem tudták a későbbiekben megállni a helyüket. 

Többet akartak

Gert Steegmans jelenti az átkötést, ugyanis a belga versenyző Tom Boonen felvezetőembere volt a 2000-es évek közepén. Nem panaszkodhatott, hiszen az igazi sikerek Quick Step mezben érték (két szakaszgyőzelem a Tour de France-ról), de Steegmans szeretett volna szintet lépni, ezért fogadta el a Katusha hívását. Ez nem jött össze neki, távozása után már sosem volt a régi, hiába került végül vissza a belga csapathoz pár évvel később. 

Filippo Pozzato egyike volt a nagy olasz tehetségeknek. A Patrick Lefevere fedezte fel, majd egy kisebb kitérő (Fassa Bortolo) után visszatért a belga csapathoz, ahol 26 évesen élete legnagyobb sikerért érte el, mikor megnyerte a Milano - Sanremót. Addigi legjobb évét tudhatta maga mögött, majd úgy érezte, képes vezetői szerepre, ezért a Liquigas csapatához szerződött, ahol nyakára hozták Daniele Bennatit. 

Pozzatónak még voltak jó eredményei, de érezhető volt, hogy nem képes nagy versenyeket nyerni, nem alkalmas rá, hogy köré építsenek egy csapatot. A Milano - Sanremón elért sikerét is Lefevere taktikájának köszönheti: Tom Boonon (a regnáló világbajnok) és Paolo Bettini voltak a vezérek, amolyan harmadik opció volt Pippo. Mivel a Quick Stepnek nem volt érdeke az üldözés Pozzato szökése miatt, így Alessandro Petacchi és csapata magára maradt.

Ahogyan a videóból is látszik, kevés embere maradt Petacchinak, míg Boonen csak utazott a mezőnnyel. Pozzato egy olyan helyzetbe került, ahol a szökés során mondhatta, hogy Boonen miatt nem dolgozik, míg hátul a belgák mondhatták, hogy a csapattársuk miatt nem dolgoznak, így a Quick Step úgy nyerte meg a versenyt, hogy a többi csapat tálcán kínálta nekik a győzelmet. 

Ahogyan Pozzato sem szerette a megkötéseket, úgy Mark Cavendish, Fernando Gaviria vagy Marcel Kittel sem. A három sztár a 2010-es években volt a Quick Step tagja, ahol a legjobb vonatokat rakta össze számukra Lefevere. Olyan felvezetőkkel dolgozhattak, mint Mark Renshaw, Fabio Sabatini vagy Maximiliano Richeze. 

A három sprinter helyzete eléggé különböző volt: míg Gaviria vagy Kittel a pénzt választották, addig Cavendish maradni akart, de a szponzorok miatt szűkebbre kellett venni a nadrágszíjat a belgáknál és Cavendish bére már nem fért bele a büdzsébe. Gaviria azonban egyértelműen a nagyobb fizetés miatt távozott, de Kittel számára is jól jött a Katusha busás ajánlata. 

A szakaszgyőzelmek a Quick Stepnél eltöltött éveikre értendőek, ahogyan a háromheteseken elért győzelmeik is, míg a szaggatott vonal alatt lévő eredményeket már az új csapataiknál érték el 2019-es szezonig bezárólag.  (forrás: sportbuzi.com)

Cavendish esetében be lehet tudni a betegségének a visszaesést, de azért így is látványos, hogy mennyire "elfogyott". Marcel Kittel a Quick Step korszak után megtört, idén visszavonult a kerékpározástól, mindössze 31 évesen. Fernando Gaviria számára még van remény érkezet Richeze a csapatához, akivel újból együtt dolgozhat (ahogyan a Quick Stepnél), de látható, hogy a kolumbiai teljesítménye is sokat romlott.  

Lefevere a sprinterek kapcsán is bizonyította, hogy bárki pótolható, mindössze jó felvezetőemberekből álló vonat kell hozzá, hogy kihozza a legtöbbet a belőlük. Az elmúlt két évben Elia Viviani volt a haszonélvezője a rendszerének. Év végén távozott az olasz kerékpáros, most Sam Bennett, Fabio Jakobsen és José Álvaro Hodeg előtt nyílik meg az út a sikerek felé. 

És az összetett?

Az írek büszkesége, Dan Martin sikeres versenyzőként érkezett a Quick Stephez. Nyert addigra két Monumentumot, de tudta, ha még nagyobb sikereket akar, akkor a belgákhoz kell szerződnie. A sors fintora, hogy a javulás a háromheteseken következett be nála, hiszen kétszer végzett az első tízben a Tour de France-on, ami az útvonalnak is köszönhető.

Az ír versenyző azonban tisztában volt vele, hogy Lefevere nem képes a háromhetes versenyeken azt a csapatot köré építeni, amire neki szüksége van a jobb eredményekhez, ezért távozott (amihez Alaphilippe javulása is hozzájárult vastagon). Nem hibáztatható, de az eredmények nála sem jöttek. Nem tudta azt a szintet meglépni, amit elvárt önmagától, talán még számára tartogat valamit a jövő, de nagy a valószínűsége, hogy az ő karrierje is leszálló ágba került. 

A spanyol David de la Cruz 25 évesen került a "Farkasfalkába", komolyabb eredmények nélkül. A második évében már 7. helyen végzett a Vuelta a Espanán, majd szakaszokat nyert World Tour többnaposokon. A Sky jelentette számára a továbblépést, ahol nem hozta az elvártakat, emiatt az UAE csapatánál kezdte az új évtizedet. Olyan az emirátusi csapat, mint egy ex-Quick Step tagoknak fenntartott találkozóhely. 

Michal Kwiatkowski kilóg a sorból, hiszen igazi all-round versenyző volt, amíg el nem került a Sky csapatához. Abból a szempontból sem lehet egyértelműen kudarcnak nevezni a távozása utáni éveket, mivel nyert Milano - Sanremót, Strade Bianchét, Harelbekét, Tirreno - Adriaticót és hazája körversenyét. Akkor mégis miért került bele a listába?

Kwiatkowski egyike volt a 2010-es évek nagy tehetségeinek. Kiválóan ment az egynaposokon, szökésekhez nagyon jó orra volt, de az összetettekben is lehetett rá számítani. Ha ez nem lenne elég, akkor pavén és sprintekben is képes volt meglepetésekre, felvette a versenyt Sagannal is. Ehhez képes luxussegítővé vált, elpocsékolta az éveit a legjobbak segítésére, miközben akár ő maga is közéjük tartozhatott volna. 

Időfutam bajnokai

Az elmúlt években sokat kopott a Quick Step teljesítménye időfutamokon, de emlékezhetünk még azokra a szezonokra, mikor az egyenkéntiket és a csapatkronókat is dominálták. Négy alkalommal nyertek csapatvilágbajnoki címet időfutamban, míg egyenkéntiken 8 győzelmet szereztek a versenyzőik. Lefevere olyan sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Tony Rominger, Abraham Olano, Michael Rogers vagy épp Tony Martin. 

Michael Rogers zsinórban három időfutam világbajnoki címmel a zsebében távozott a Quick Stepből. Igazi Lefevere nevelés volt, de hiába akart még nagyobb szeletet a tortából, nem valósult meg az elképzelése. Olyannyira nem, hogy soha többé nem ért el dobogós helyezést világbajnokságon, voltak még összetettben jobb helyezései, de a nagy győzelmek elkerülték időfutamban (igaz, pályafutása végén nyert három szakaszt a nagy körversenyeken). 

Tony Martin helyzete azért is nehéz, mert ő a korszakának egyik legjobb kronósa volt, aztán szeretett volna változtatni, egynaposokra koncentrálni, de mindezt már egy új csapatban, szabadabb szerepkörben. A váltás egyáltalán nem jött be, hiába a négy egyenkénti világbajnoki cím, mióta eligazolt a Quick Stepből, nem találja a formáját, elvétve tud csak dobogóra állni egy-egy etapon.

Összegzés

Rengeteg világklasszissal dolgozott együtt Patrick Lefevere. Akiben érezte a tehetséget és mentálisan is erős volt, annak megadta a lehetőséget. Sokan éltek vele, de jól látható, hogy közülük páran nem voltak tisztában a korlátaikkal. Olykor a pénz, de sok esetben az egyéni érdekek motiválták őket, ami abból a szempontból normális, hogy az ember a kihívásokat keresi. 

Ugyanakkor sokan túlpozicionálták magukat, de Lefevere nem állt az útjukba, hagyta, hogy szerencsét próbáljanak. Senkit sem marasztalt, ami sokaknál a "vesztüket" jelentette. A példákból kitűnik, hogy sok-sok tehetséges versenyző karrierje tört meg, és akkor még páran ki is maradtak a felsorolásból: Gianluca Brambilla, Guillaume Van Keirsbulck vagy épp Sébastien Rosseler, de bőven lehetne még folytatni a sort. 

Lefevere rendszere hosszú évtizedek óta működik, ahol az alázat dominál, illetve az egymás segítése. Tudta ezt Philippe Gilbert is, mikor 35 évesen Quick Step csapatát választotta, mondván, szeretne még nyerni pár nagyobb versenyt, mielőtt visszavonul. Emiatt még az óriási fizetése nagy részéről is képes volt lemondani, de ehhez kellő érettség kellett, hogy ezt a döntést meghozza. 

Az említett versenyzők közül sokan nem bírták megemészteni, hogy a sikerek már nem jönnek olyan ütemben, mint Quick Step korszakban, felelősség pedig csak az ő vállukat nyomta, amit sok esetben agyonnyomta őket. Patrick Lefevere azonban továbbra is folytatja a munkát, és megint rengeteg tehetség van a keretében!